Indi Szolár és az elveszett monokristály
Az expedíció sötét és nyirkos barlangrendszer bejáratánál állt meg. Az éjszaka hűvösebb volt, mint ahogy Gábor remélte, de a veszély izgalma melegen tartotta őket. Gábor, az expedíció vezetője, egy tapasztalt kalandor és archeológus, határozottan intett a többieknek, hogy kövessék. Mellette Zsolti, a csapat botanikusa, és Józsi, a tanuló archeológus, szorosan haladtak. A hátuk mögött Dorottya, Gábor hűséges titkárnője, valamint a két turista, Dia és Kitti követték őket. Dia és Kitti hallottak a monokristály történetéről, és izgatottan csatlakoztak a csapathoz, remélve, hogy részesei lehetnek egy izgalmas kalandnak.
“Nem hiszem el, hogy tényleg itt van!” suttogta Dia izgatottan, miközben beléptek a barlangba.”
“Csak nyugalom!” mondta Gábor!
“Az elveszett monokristály itt van valahol, de óvatosnak kell lennünk.”
A monokristály, amelyet egy régi, elveszett napelem részeként tartottak számon, hatalmas energiaforrást jelentett, és ezáltal rendkívül értékes volt. Az expedíció célja az volt, hogy megtalálják és visszajuttassák a modern tudomány szolgálatába.
A barlang falai mentén haladva a csapat felfedezett egy rejtett átjárót, amelyet ősi jelképek borítottak. Józsi elővette jegyzetfüzetét és megvizsgálta a jeleket.
“Ezek figyelmeztetnek minket,” mondta Józsi. “Ősi csapdákra kell számítanunk.”
Gábor bólintott, majd előhúzta a bicskáját, és óvatosan elkezdte vizsgálni az átjárót. “Csak figyeljetek oda, és kövessetek engem,” mondta.
Óráknak tűnő percek múlva a csapat egy hatalmas, sötét terembe érkezett. A falak mentén elhelyezett fáklyák világítottak, mintha valaki nemrég járt volna itt. A terem közepén egy ősi oltár állt, rajta a keresett monokristállyal.
“Ez az!” kiáltott fel Dorottya, de Gábor felemelte a kezét, hogy csendben maradjon.
“Mindenki maradjon a helyén,” mondta Gábor. “Ez túl könnyű.”
Józsi lépett előre, és óvatosan szemügyre vette az oltárt. “Ez egy csapda,” mondta. “Valaki próbálta elrejteni a kristályt, de biztosan védelem alatt áll.”
Dia közelebb lépett Józsihoz, és aggódva nézett rá. “Vigyázz magadra,” suttogta. Józsi mosolyogva bólintott, és finoman megérintette a lány kezét.
“Ne aggódj, megoldom,” mondta.
Gábor elővette zsebkését, és a földre térdelve vizsgálni kezdte az oltár környékét. Kitti, aki eddig csendben figyelt, egy hirtelen mozdulattal felkapott egy botot a földről és segíteni próbált Gábornak, hogy kiszabadítsák a monokristályt az oltárból.
“Vigyázz!” kiáltotta Zsolti, amikor észrevette, hogy egy rejtett mechanizmus mozgásba lendül. Az oltár körüli kőlapok hirtelen süllyedni kezdtek, csapdákat aktiválva a terem különböző részein.
A csapat azonnal akcióba lendült. Gábor gyorsan reagált, és egy hirtelen mozdulattal kirántotta a monokristályt az oltárból, mielőtt a csapdák teljesen aktiválódhattak volna. Józsi és Dia segítettek elkerülni a lezúduló köveket, míg Zsolti és Dorottya gyorsan kikerülték a feltörő nyilakat.
Kitti felsikított, ahogy egy nyíl súrolta a vállát, de Gábor gyorsan odaért hozzá, és biztosította, hogy minden rendben legyen. “Mindenki jól van?” kérdezte, amikor végül sikerült kijutniuk a barlangból.
“Csak egy karcolás,” válaszolta Kitti, bár a félelem és az izgalom egyaránt csillogott a szemében.
“Szép munka,” mondta Gábor Józsinak és Zsoltinak, amikor megvizsgálták a monokristályt. “Ez egy új korszak kezdete lehet a tudomány számára.”
Ahogy a nap felkelt a horizonton, és a csapat visszaindult a táborba, Dia és Józsi közötti kapcsolat egyre mélyült. Az expedíció nemcsak a monokristályt találta meg, hanem új barátságokat és szerelmeket is hozott. A kaland még messze nem ért véget, de a csapat most már tudta, hogy bármilyen kihívással szembenézhetnek együtt.
