Ajándék Klíma
Ami Megváltoztatta Az Intézmény Életét
Az Mezőszemerei Alapítványi Bál azzal a nemes céllal jött létre, hogy adományokkal segítsük azokat a közösségeket, akiknek igazán szükségük van rá. Az idei bál egyik kiemelkedő pillanata volt, amikor cégünk a Mezőszemerei Gondozási Központnak felajánlott egy vadonatúj Heiko 7kWh-os klímát, amely az intézmény életébe hozott jelentős változást.
A központ vezetőjével, Halász Borbála Ritával beszélgettünk
A bál után meglátogattuk a központot, hogy megtudjuk, milyen hatással volt ez az adomány a lakók mindennapjaira.
-Mi a története annak, hogy hozzátok került ez a klíma?
-Májusban volt egy jótékonysági bálunk amit szerveztünk az intézményünk felújítására. Ezzel kapcsolatban volt egy felajánlás az Indi Szolártól (…) és meglepetés képen maga a vezető felajánlotta intézményünknek ezt a 7 kWh-os klímát.
Rita elmesélte, hogy amikor megtudta a hírt a felajánlásról, teljesen ledöbbent. Az első pillanatban nem is tudta, hogyan reagáljon; egyszerre volt benne sírás és a nevetés érzése. Elmondása szerint ez egy olyan váratlan gesztus volt, amelyet álmában sem gondolt volna. Ahogy kezdte felfogni a helyzet jelentőségét, egyre inkább érezte, mekkora lehetőség ez az intézmény és az ott élők számára.
Szerinte az intézményben élő idős emberek számára a nyári hőség sokszor elviselhetetlenné vált. A klíma nemcsak a hőmérsékletet szabályozza, de ezáltal a lakók érzékeny szervezete is jobban viselte a nyári forróságot. Vérnyomásuk és közérzetük is sokkal jobb volt.
Úgy érzi, hogy ez a felajánlás nem csak az intézmény dolgozóinak jelent nagy megkönnyebbülést, hanem a lakók egészségének és jóllétének javítását is elősegíti. Az intézményvezetőként különösen fontos, hogy a gondozottak a lehető legjobb körülmények között élhessenek, és most egy újabb lépést tehetnek az irányba.
A technikai részről is kérdeztük Ritát, ahol a klíma beszerelésére és beüzemelésére voltunk kíváncsiak:
-Nagyon precíz csapat jött ki, pik-pak fölszerelték, annyira ügyesen, gyorsan, precízen. Észre se vették a lakók a fennakadást.
Érdeklődtünk, hogy terveznek e a jövőben további légkondicionálók beszerelésében, amire azt a választ kaptuk, hogy nagyon nagyon szeretnének, ha majd az anyagi keretük ezt megengedi, továbbá buzdítaná a hasonló intézményeknek, hogy ha tehetik, vagy akár pályázat útján, esetleg gyűjtést szervezve, szerezzenek be klímát legalább a közösségi terekbe, mert hatalamas segítség ez az idősek és gondozójuk számára is.
Ha érdekel a teljes interjú itt tudod megnézni:
A gondozási központ elérhetősége:
https://mezoszemere.hu/web/gondozasikozpont/
Ha tetszett amit olvastál kövess be minket többi platformunkon is:
Hasonló cikkeket itt találsz: https://indiszolar.hu/aktualis/